TEHETSÉG
Az 50 tehetséges magyar fiatal program rögtön az elején nyilvánvalóvá tette: a karrierjük elején állók hisznek saját tehetségükben.
FESZTIVÁL
Három napig tart a nagyvázsonyi várban Kinizsi vigadalma várjátékokkal és más szórakoztató programokkal.
Szeptemberben újra a vidéki színházaké a főszerep a Tháliában.
FILMFESZTIVÁL
Helen Mirren Oscar-díjas brit színész lesz az egyik sztárvendég a 47. nemzetközi filmfesztiválnak Karlovy Varyban.
ÉVAD
A két évvel ezelőtti, nagy sikerű Liszt Évadhoz hasonló rendezvénysorozat várja 2013-ban az érdeklődőket az olasz és a magyar városokban.
KONCERT
Rúzsa Magdi hamarosan a Magdaléna Rúzsa című zenés esten mutatja meg, hogy a sanzonoknak és a romantikus daloknak is ihletett előadója.
MA ESTE MEGBUKUNK
A Centrál Színházban bemutatott vígjáték az eredeti stáb közreműködésével jött létre. A Ma este megbukunk előadásán jártunk.
A LEPKEGYŰJTŐ
A Centrál Színház thrillerjében, A lepkegyűjtőben végignézhetjük egy alá-fölérendelt viszony alakulását, valódi feszültséggel megfűszerezve....
ÉNEK AZ ESŐBEN
Gömöri András Mátéval az Ének az esőben főszereplőjével beszélgettünk színházról, álmokról és a szegedi Dóm tér új szuperprodukciójáról!...
BESZÉLGETÉS REZES JUDITTAL
Színésznőnek készült. Majdnem balett-táncos lett. Zenés tagozatra járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. De ahogy akarta: prózai színésznő...
A HOLLAND URALKODÓHÁZ
Beatrix a valaha élt legidősebb uralkodónő ezen a trónon. Ő az 1890-ben kezdődött „nőuralom” negyedik koronás fője.
SZÍNHÁZ
Július 5-én kezdődik és július 15-ig tart a gyulai Shakespeare Fesztivál, amely az idén egy mű köré szerveződik.
PROGRAM
Az idei könyvfesztivál díszvendége Claudio Magris és az északi országok lesznek!
ISABELLE HUPPERT 60 ÉVES
Az átváltozások bajnoknője, született kaméleon. Őrülten igényes, folyamatosan újraértelmezi magát és a róla alkotott képet.
A most debütáló 011 Fesztivál az internetes élő közvetítés segítségével az internetező nagyközönséghez is eljut.
FILM
Februártól orosz színházi klasszikusok kerülnek mozivászonra az Urániában.
TÁNC ÉS DIVAT
Mi rejlik a balett vonzó, titokzatos világában, ami oly sok művészt és tervezőt megihlet?
TAKÁTS ESZTER
Komolyzene, utcazene, francia sanzonok. Mindez lobogó vörös hajjal és forradalmi lendülettel.
Interjú Balsai Mónival színházról, filmszerepekről és a Centrál Színház nemrégiben bemutatott Delila című darabjáról.
TÁNC
Tomboló érzelmek, misztikum és megtisztulás – mindezzel találkozhatnak 2013. április 19-29. között a Budapest Táncfesztiválon.
Változatok dohányzóasztalra
Pihenés a kertben
Moholy-Nagy László művei Fotográfus, festő, formatervező, a magyar képzőművészeti egyetem névadója.
Lepje meg üzleti partnereit, családtagjait egy különleges, személyreszóló ajándékkal.
újságíró
televíziós műsorvezető